ZEUSZ Ultra

Tartalomhoz ugrás
ZEUSZ ultra
Nyílt forrású hátterű hazai térinformatikai kutatási projekt.

Főbb jellemzők
Innováció
Multi-GPU renderelés, nagyon egyszerű kezelhetőség.
Valós idejű 3D megjelenítés.
Egyedi fejlesztésű megjelenítő motor, CUDA támogatással.
Nyílt és nyilvános téradatok
A ZEUSZ projekt elsősorban OpenStreetMap és NASA SRTM adatokra támaszkodik.
Külső eszközök
USB-s GNSS vevők támogatása.
A projekt célja és rövid története
A projekt 2014-ben indult, azzal a céllal, hogy innovatív megoldások kidolgozásával újfajta térinformatikai megjelenítő szoftver készülhessen el. Már a kezdetektől is ZEUSZ-ként hivatkoztam rá.
A munkák elsősorban desktop alkalmazás köré épülnek, de van androidos ökoszisztémát célzó vetülete is.
A nyílt forráskódú szemlélet már a kezdetektől jellemezte a munkákat.
Lényegében mindent a nulláról tanultam meg hozzá, a grafika programozásától kezdve egészen a szenzor programozásig. Ennek a tanulási folyamatnak az eredménye egész seregnyi szakkönyv is lett, melyek az idők során szerzett tapasztalataimnak egyfajta összefoglalói is egyben.
A munkáim eredményeiről 2015 óta a hazai megrendezésű, nyílt forrású szoftverek köré szerveződő FOSS4G konferenciákon is beszámolok, előadások formájában.
A végső cél egy komplex térinformatikai megoldás megalkotása, ami nem csupán térképmegjelenítésre képes, hanem számos kiegészítő funkcióval is rendelkezik, mint például flottakövetés, adatelemzés stb.
Letöltések
Az alkalmazás ingyenesen használható és bármilyen célú felhasználása engedélyezett, amennyiben nem ütközik jogszabályba.
A projekt letölthető fájljainak legfontosabb része a github-on található: https://github.com/zeuszultra/zeusz_ultra
A nagyobb méretű fájlok a feherkrisztian.com domain alatt lettek elhelyezve, de minden elérhető közvetlenül innen is.

Az ezen az oldalon elérhető szoftverek használatából közvetve, vagy közvetlenül eredő semmiféle anyagi, vagy nem anyagi jellegű kárért a felelsősség a mindenkori felhasználót terheli. A használat csak saját felelősségre történhet! A szoftver használója a szoftverek letöltésével automatikusan elfogadja ezeket a feltételeket!


Alapcsomag / basic package:
A repository tartalmazza magát a programfájlt, valamint az alapvető könyvtárakat és pár adatfájlt.

Egyéb letölthető fájlok / terrain and height map data (ZIP):

Csak a V0.6.0-ás verziótól használható:


Friss fejlesztési hírek

Tervezett fejlesztések:
- Hálózati renderelés, renderelő farmok kezelése
- Szoftveres renderelés lehetősége (ahol nincsen dedikált CUDA kártya)
- A térképnézet egérrel történő interakciója (egyelőre csak gamepad támogatott).
- Szöveges adatok megjelenítése a térképen

2024.február 22.
V0.6.0:
CPU renderelési opció
A térkép mostantól egérrel is forgatható, mozgatható.
Új beállításablak.
Új ikonok a főablakban.
Frissített térképfájlok. (Ajánlott letölteni az összes aktuális adatfájlt és azokat tovább használni.)
Kisebb hibajavítások.

2024.február 07.
V0.4.0:
Két nagyobb hibajavítás memóriakezelésre
Mostantól ultragyors az alkalmazásindítás, nincs többé nagy memóriafoglalás indításkor
Javítás a GPU-térképréteg hozzárendelésekhez
Vegyes típusú objektumok megjelenítése
Sokkal alacsonyabb minimális gépigény
Már 8 térképréteg érhető el
Javított valós idejű GPS koordináta megjelenítés
Szerver és kliens működési módok
GPS koordináták hálózaton keresztül történő küldésének támogatása.

2023.december 30.
V0.2.3:
Ismét aktiválva van a domborzatkezelés.
Teljes magyarországi domborzati modell.

2023.december 29.
V0.2.2:
Kisebb javítások és jobb multi-GPU támogatás.
RAILWAYS típusú TER fájl is letölthető.
A domborzatkezelés átmenetileg fixen ki lett kapcsolva (továbbfejlesztés).

2023.április 13.
Letölthető a HERMES adatfeldolgozó készlet.
Frissített kézikönyv.

2022.november 24.
V0.2.1:
Online kézikönyv!
Magassági térkép és domborzati adatok.
Néhány kisebb hiba javítása.

2022.október
V0.2
USB GNSS vevők támogatása.

V0.11:
A GPU és renderelés konfigurációja immár manuálisan is megváltoztatható.

V0.1:
Első feltöltés, alap megjelentési funkcióval.
ZEUSZ ULTRA kutatási projekt. Fehér Krisztián, 2022. Minden jog fenntartva!
Vissza a tartalomhoz